#srebrenicai mészárlás

Húsz éve történt a srebrenicai mészárlás

Máig nem tudni, pontosan hányan és kik haltak meg a srebrenicai vérengzés során, amelyet húsz évvel ezelőtt, 1995. július 11-én és a következő napokban követtek el a boszniai szerb erők a bosnyákok ellen, s a mészárlás néhány felelőse ellen jelenleg is folyik még a bírósági eljárás.

Stiller Ákos



Népirtás tőlünk néhány száz kilométerre: meghozta ítéletét Hága

Hiába van meg a döntés, a szerb és horvát közvélemény még hetekig feszültségben maradhat, ugyanis csak február első hetében hozzák nyilvánosságra. Szakértők szerint a bírák vagy elvetették mindkét keresetet, illetve egyik fél javára sem döntöttek, vagy egyaránt bűnössé nyilvánították Szerbiát és Horvátországot is.

MTI

Srebrenicai népirtás: kimondták a holland kormány felelősségét

A holland kormányt is polgári jogi felelősség terheli több mint háromszáz srebrenicai muzulmán férfi és fiú haláláért, akiket a boszniai háború idején öltek meg a kelet-boszniai városban – mondták ki egy hágai bíróságon. Az ítélet szerint az áldozatokat a holland békefenntartóknak meg kellett volna védeniük a boszniai szerb katonáktól.

MTI


Szerbia részvétét fejezte ki a srebrenicai mészárlás miatt

A szerb parlament mély részvétét fejezte ki az ártatlan bosnyák áldozatok miatt, illetve együttérzéséről biztosította családjaikat a srebrenicai mészárlás évfordulóján – írták a pénteki belgrádi napilapok a törvényhozás erről szóló közleménye alapján.

MTI

Fotók: így emlékeztek a srebrenicai vérengzés 18. évfordulóján

Az 1992 és 1995 közötti boszniai háború legsúlyosabb tömeggyilkossága Srebrenicában történt, ahol a boszniai szerbek 1995-ben a város lerohanásakor csaknem 8.000 muzulmán férfit és fiút mészároltak le. A gyilkosságokat Ratko Mladic vezetésével a ''Skorpiók'' néven ismert szerb katonai alakulat mellett a Szerb Köztársasági Hadsereg hajtotta végre.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Kivezették a handabandázó Mladicot a hágai bíróságról

Viselkedése miatt kivezették az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék (ICTY) hágai tárgyalóterméből szerdán Ratko Mladicot, a boszniai szerbek volt katonai parancsnokát, aki egyebek között népirtás miatt áll a bírák előtt.

MTI


Meghalt Ratko Mladic jobbkeze

Milan Gvero tábornok 1991-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azzal kommentálta a horvátországi Dubrovnik elleni szerb támadást: "egyetlen porszem sem hullott a városra". 76 évesen érte a halál.

MTI



Újabb 520 áldozatot temettek el Srebrenicában

A srebrenicai mészárlás 17. évfordulója alkalmából újabb 520 azonosított áldozat holttestét temették el szerdán a kelet-boszniai város melletti emlékhelyen, Potocariban. A szertartáson mintegy 30 ezren vettek részt.

MTI


Eddig 7000 srebrenicai áldozatot azonosítottak

A boszniai háború idején eltűntek közül eddig 7000 srebrenicai áldozat személyazonosságát derítették ki a szakértők, de legalább 200 holttestet valószínűleg soha sem lehet majd azonosítani - jelentette ki Amor Masovic, az eltűntekkel foglalkozó központ vezetője az Oslobodjenje című szarajevói napilapban szerdán közölt interjúban.

MTI


Többszáz embert temetnek újra Srebrenicában

Idén is több tízezer résztvevővel emlékeznek Srebrenicában arra, hogy 1995 július 11-én a boszniai szerb hadsereg elfoglalta az ENSZ védelme alatt álló várost és környékét, és több mint nyolcezer férfit és fiút mészárolt le. Srebrenica eleste után több ezer bosnyák fiú és lány esett a nemi erőszak áldozatául, és szintén több ezren kényszerültek menekülésre Tuzla felé.

Hírszerző
  • Hírszerző
  • MTI

Srebrenicai gyásznap: több ezren a békemeneten

Több, mint hétezer ember vágott neki pénteken annak a háromnapos békemenetnek, amellyel megemlékeznek az 1995-ös srebrenicai tömegmészárlás áldozatairól és azoknak a szenvedéseiről, akik annak idején életüket mentve menekültek a tuzlai szabad területek felé.

MTI